A közösségépítés volt a fókuszban ÁGOTA Falván
Az ÁGOTA Játszóház és Ifi Klub 31 játszóházba járó fiatalját, valamint az ÁGOTA Közösség 10, Bács-Kiskun vármegyei nevelőszülőknél élő gyermekét invitálta egy 3 napos eseményre ÁGOTA Falvára.
Csapatversenyek és közösségépítő foglalkozások sora várta a fiatalokat, akik ezeknek köszönhetően úgy kovácsolódhattak össze, hogy közben élményeket szereztek.
Az első nap az ismerkedésé volt, a frissen megalakult csapatok egy-egy közös indulót is írtak.
Az esős idő ellenére a lelkes fiatalok a második napon is kihozták magukból a maximumot az egyes állomásokon: célba dobás, floorball, különleges kő-papír-olló verseny, tollaslabda, élő amőba, valamint csocsó– és szkander bajnokság színesítette a programot.
A gyermekek a Szent Jobb Lator templomot is meglátogatták, itt két misedalt is megtanultak.
A harmadik napon, az eredményhirdetésen kiderült, hogy mely csapatok voltak a legügyesebbek. Szokás szerint azonban most sem távozott senki üres kézzel ÁGOTA Falváról.
Olajkár József Zoltán, az ÁGOTA Játszóház és Ifi Klub vezetője kiemelte: az volt a céljuk, hogy a gyermekek egy közösség tagjaiként tanuljanak meg együttműködni.
– Hamar ki is alakult az összetartás a csapattagok között. Jó volt látni, ahogy a gyermekek mernek támaszkodni társaikra, és a nagyobbak segítik a kisebbeket – hangsúlyozta Olajkár József Zoltán.
Az összefogás ereje abban is megmutatkozott, hogy a fiatalok örömmel vettek részt ÁGOTA Falva csinosításában, így a gyermekvédelmi komplexum a jövőben is rendezett és tiszta körülmények mellett fogadhatja majd gyermekeinket.