„Nem vagy egyedül!” – élményekbe ágyazott szemléletformálás ÁGOTA Falván!
Bács-Kiskun vármegyei, állami fenntartású lakásotthonokban élő gyermekeket látott vendégül az ÁGOTA Alapítvány 3 napon keresztül közösségünk fellegvárában, ÁGOTA Falván.
Bakaity Anna, az ÁGOTA Alapítvány önkéntese elmondta, a szemléletformáló élménypedagógiai programon a fiatalok forgószínpad-szerűen több állomást is meglátogattak. Az ÁGOTA Közösség bűnmegelőzési, és pasztorációs csoportja, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park is képviseltette magát ÁGOTA Falván. Sportos elfoglaltságokból sem volt hiány, a gyermekek kipróbálhatták a csocsót, a pingpongot és a floorballt is.
– Ennek a hétvégének a „Nem vagy egyedül!” címet adtuk, hiszen a programokba bevontuk a Szent Ágota Gyermekvédelmi szolgáltató csemetéit is. Így közel 100 fiatal tapasztalhatta meg azt, hogy milyen társaikat tiszteletben tartva, sokszor velük összefogva küzdeni a kitűzött célokért – mondta.
A 14 éves Fodor Klaudia a hetényegyházi Árvácska lakásotthonból érkezett ÁGOTA Falvára.
– Most vagyok itt először, nagyon tetszik ez a hely. Sokat sportoltam, emellett pedig főleg a közös programokat szerettem, mint például a karaokezást, de az esti tábortűz mellett is kellemes volt a hangulat – mondta Klaudia.
Az eseményt a Belügyminisztérium támogatásával valósította meg az ÁGOTA Alapítvány. A projekt állami fenntartásban működő gyermek- és lakásotthonokban élő fiataloknak biztosít ezekben a hónapokban többnapos élménypedagógiai programokat az ÁGOTA Közösség gyermekvédelmi komplexumában, Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván.
Az itt megrendezett programok célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok megtapasztalják, ők egytől egyig megbecsülésre érdemesek és szeretetre méltóak. Ezeken az alkalmakon a gyermekek új barátságokat kötnek, fejlődik és épül a másokba, valamint önmagukba vetett bizalmuk.
A projektnek köszönhetően az említett intézmények dolgozói is értékes tudást szereznek, hiszen az ÁGOTA Alapítvány képzett trénerei felkeresik ezeket a lakásotthonokat, és szemléletformáló foglalkozásokat tartanak.