„Élj és játssz becsülettel!” – útjára indult az ÁGOTA Kárpát-medencei labdarúgótorna Zánkán!
500 gyermekvédelmi gondoskodásban, nevelőszülői családban és lakásotthonban élő fiatal érkezett határainkon innen és túlról az ÁGOTA Közösség, az Erzsébet Alapítvány és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által szervezett ÁGOTA Kárpát-medencei labdarúgótornára.
A torna megnyitóünnepségén részt vett Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, aki az ÁGOTA Közösség jó barátjaként érkezett Zánkára.
– A sport, így a futball is elszántságra, türelemre tanít, ahol az utolsó pillanatban is fordulhat a helyzet. Így akárcsak más területein, itt is végig ki kell tartani a győzelemért – mondta az államtitkár.
Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a labdarúgó torna védnöke az ünnepségen úgy fogalmazott: a tanács mindig fontosnak tartotta az ifjúság támogatását a sportban.
– A sport formálja jellemünket, élményt nyújt és arra tanít minket, hogy tiszteljük, segítsük egymást – hangsúlyozta.
Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője a megnyitón háláját fejezte ki az Erzsébet Alapítványnak és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak a gyümölcsöző együttműködésért.
– Korszakalkotók és szemléletteremtők a hazai ifjúságvédelem területén a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a kampányai és kezdeményezései. Alapjaiban változtatták meg a családjukat nélkülözni kénytelen gyermekeink kriminalizálódását megelőző módszereket és az emberi hozzáállást – emelte ki.
Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány tíz éve szervezi az Erzsébet-táborokat.
– Az elmúlt öt esztendőben 15 ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek és fiatal táborozott a nyári balatoni Erzsébet-táborokban. Örömömre szolgál, hogy helyszínt adhatunk az ÁGOTA® Kárpát-medencei labdarúgótornának – mondta.
A megnyitóünnepség a Freestyle FC bemutatójával, és egy közös bemelegítéssel zárult.
Ezután Dr. Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó szövetség korábbi elnöke végezte el a torna kezdőrúgását.