Újra futball-lázban ég az ÁGOTA Közösség!
Mintegy 1500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek érkezett határainkon innen és túlról Zánkára az ÁGOTA Közösség, az Erzsébet Alapítvány és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által szervezett ÁGOTA Kárpát-medencei labdarúgótornára.
Az első napon az izgatott készülődésé volt a főszerep, hiszen a fiatalok megtudhatták, hogy csapataik milyen beosztásban mérkőznek meg egymással a következő napokban az „Élj és játssz becsülettel!” szlogen jegyében.
A z este zenés mulatsággal zárult: Dr. Hérány Ferenc, valamint Illés István „Ayala” és együttese gondoskodott a jó hangulatról.
Minden a helyére került ahhoz, hogy elrajtolhasson az első ÁGOTA Kárpát-medencei labdarúgótorna, ahol a rengeteg kísérőprogramnak köszönhetően azok a fiatalok is nagyszerű élményekkel gazdagodhatnak majd, akik csak szurkolóként érkeztek Zánkára.