Balog Marcsi

Mit jelent nekem az ÁGOTA? Hogy teljesen őszinte legyek, mikor először mesélt nekem lelkendezve egy volt gimis osztálytársam az ÁGOTA- ról, ahol "eszméletlenül jó fej és eszméletlenül tehetséges" és szívfájdítóan szomorú szemű árva gyerekek vannak, akkor egy jóságos ősz hajú, szemüveges néni jelent meg előttem, ölében kötéssel, körbevéve sok kis lurkóval…. A lelkesedés ragadós volt. Elmentem megnézni saját szememmel "ÁGOTA-T". Aki nem egy öreg néni volt, hanem egy alapítvány, teli ragyogó szemű, lelkes fiatallal, akik Jézus pedagógusi vénájából merítve felesküdtek arra, hogy bebizonyítják az állami gondoskodásban élő gyerekeknek, hogy ne higgyenek a fizikai és verbális ütlegeknek, mert van egy maroknyi csapat, akiknek ŐK a legfontosabbak az életben. Akik ha kell: mindenüket feláldozzák azért, hogy a világnak is megmutassák, mennyire szeretetreméltóak valójában az állami gondoskodásban élő gyerekek. Hogy megtanítsák, akinek lehet, hogy micsoda kétségbeesés és szorongás van egy- egy dacos megnyilvánulás vagy rossz döntés mögött. És hogy megmutassák azt, hogy egy emberibb, empatikus hozzáállás minő változásokat eredményezhet ezeknek a fiataloknak az életében. Elérkezett az első tábor ideje. Óriási készülődés, építés, szépítés, kemény munka és már ekkor jelentkező egész bensőmet kitöltő jó érzés, hogy jó helyen vagyok. Az ország több megyéjéből érkeztek gyerekek és néztek körbe riadt szemekkel, kiszolgáltatottan, bezárkózva. Én mindig is kihívásnak éreztem mosolyt varázsolni valaki arcára…itt kb. 200 főnyi kihívás tekintett rám. Rám, aki anyai puhasággal és apu nyújtotta biztonsággal bélelt meleg családi fészekből jöttem. Aki sok-sok unokatestvér, nagynéni- nagybácsi oltalmában nőtt fel. Rám, akinek csak könyvekből volt tudomása a világ csúnya, fekete oldaláról, ahol gyerekeket bántanak, éheztetnek… Aztán összebarátkoztunk. Ők meg én. Bizalmukba és szeretetükbe fogadtak. Olyan dolgokat osztottak meg velem, amit nem lehetett nem végiggondolni. Meséltek az életükről, a mindennapjaikról… én pedig zokogtam-, jajongtam belül és nem mertem a húgocskám szemébe nézni, hogy el ne sírjuk magunkat, mert ő ugyanezt élte át a kicsikkel. Látni, hogy csak elnagyolva van levágva a hajuk, mondván: nekik úgyis mindegy, hisz csak gettósok…hallgatni a zenélésüket, amibe minden fájdalmukat bele merik sűríteni és hagyni, hogy megérintsen az életük. És megtapasztalni a MOSOLYUKAT! Meglátni a REMÉNY csillanását a szemükben! Csodálatos, mindent elsöprő érzés, ami feltölt energiával, bátorsággal, tenni- akarással! Az arcokon megjelenő mosoly és a táborzáró beszédet követő összekapaszkodás és maradni- akarás bizonyította nekem, hogy tudok tenni ezekért a gyerekekért, ha akarok. Akartam. (Az első tábort követően 2 hétig minden reggel a gyerekekkel ébredtem. A tekintetük, az érintésük, a nevetésük örökre belém vésődött.) Szép lassan az egész életemet kitöltötte az ÁGOTA. Teljességet adott nekem. Az életemben megforduló emberek gyakran mondogatják, hogy nagyon szép dolog az "Ágotásoktól", hogy foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel, és áldozatot hoznak értük. Ők azok, akik nem értenek semmit. Mi ezerszer többet kapunk a gyerekektől egy mosolyukban, egy cinkos pillantásukban, mint amennyit mi tudunk jelen helyzetünkben adni nekik. Én 2002- ben elveszítettem az apukámat. Az ÁGOTA segített feldolgozni az elvesztése miatt érzett legmélyebb fájdalmat. Lélekben még közelebb kerültem az ÜGYhöz, személyes érintettségem miatt. Az ÁGOTA közössége BARÁTI KÖZÖSSÉG. Odafigyelnek rám, ismerik a rezdüléseimet, ahogyan én is övékét. "Ágotásnak" lenni nemcsak a valahová- tartozás érzését jelenti, hanem kifogyhatatlan örömforrást és egy olyan közeget, ahol végre magaddá válhatsz. Ahol semmiféle álarcra nincs szükség, csak, arra hogy vállald bátran a szeretni- tudásod és az érzékenységedet.Megtapasztaltam a feltételek nélküli elfogadást, a feltételek nélküli szeretetet. Megértettem, miért annyira fontos ezt megtapasztaltatnunk a gyerekeinkkel is. Megtanultam szeretni magam, önbizalmat kaptam. Összeköt minket a közös akarat, a tábori, évközi élmények. Mindannyiunkat az a vágy hajt előre, hogy ezekért a gyerekekért érdemes küzdeni, érdemes bármilyen fáradtságot elviselni. Űz minket a tudat, hogy ezeknek a gyerekeknek az életéért mi TUDUNK tenni! Mi lehetünk azok az emberek, akik reményt csepegtethetünk az összetört, gyakran porig rombolt és alázott kis szívükbe! Nekem ez óriási MEGTISZTELTETÉS! Néha még ma is alig hiszem, hogy én vagyok az, aki ezekkel a drágakő-törékeny kincsekkel FOGLALKOZHAT! Én vagyok az, aki SEGÍTHET nekik eligazodni az útvesztőkben. Nekem nem egy vagy két gyerekem van és lesz így, hanem száz-kétszáz- reményteli terveink szerint pedig az összes állami "gondoskodásban", család, szeretet, és anya- puha, apu- biztos fészek nélkül felnövekvő- gyerekkel is kapcsolatban állhatok. A legnagyszerűbb érzés a világon. Mit jelent nekem az ÁGOTA? Nagyon nehéz szavakba önteni… Mindent! Az életemet, a célomat, a szívemet- lelkemet. A felnőttségemet, felelősségvállalásomat. A szeretetet, törődést. Odafigyelést embertársaimra. Az ÁGOTA jelenti nekem az egyetlen mentsvárat ennek a rohanó világnak az elembertelenedésében. Balog Marcsi