Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20499220 Nemzetközi számlaszám: SWIFT kód (BIC) OTP VHUHB (IBAN) HU91 1173 5005 2049 9220 0000 0000

II. Haynald Napok Hajós 2013. szeptember 22.

/uj/pics/cikkek/2405/ii__haynald_napok_hajos999_0.JPG
BESZÁMOLÓ
Szeptember 21-ének délutánjától nagy sürgés-forgás vette kezdetét településünkön, Hajóson. Látható jelei körvonalazódtak annak a már előtte szórólapon, a Haynald Hírmondóban és már hirdetési formában közzétett eseménynek, melyre sokan együtt, vállvetve készülődtünk. Épült a helyi polgármesteri hivataltól kapott színpad, a bácsalmási katasztrófavédelem által felajánlott sátor; és megérkezett az ÁGOTA® Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató mintegy húszfős – önkéntesekből, munkatársakból álló - segítő csapata is. Jövetelük a segítségnyújtás mellett biztosítékot is jelentett számunkra arra vonatkozólag, hogy idén ismét sikeres Haynald-Napokat rendezhetünk. Vasárnap kora reggel ismét lázas készülődés vette kezdetét a kastély (egykor gyermekotthon) melletti téren: gombamód épültek a kézműves sátrak, előkerültek a dobozokból a színes eszközök, kikészítettük a rengeteg ajándékot, előkészítettük az ebédhez a frissen hozott hozzávalókat - és csak szorgoskodtunk, rendezkedtünk mindaddig, mígnem az utolsó tájékoztató felirat és a legutolsó szeméttároló zsák is a helyére került. Még egy kis kávé, ezután már csak nagy izgalommal vártuk a csodás napsütésben a vendégeket. Rendezvényünket Estók Mihályné Szalczer Erzsébet polgármester asszony nyitotta meg. Köszöntőt mondott Szomolainé Nagy Valéria, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Bács-Kiskun megyei igazgatója; László András, az EMMI Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke valamint Daám Tibor, a Haynald Gyermekotthon vezetője. Ekkorra már igazán sokan voltunk. Érkeztek gyermekek, fiatalok a mi lakásotthonainkból és további gyermekotthonokból is; megint mások nevelőszülőkkel vagy barátokkal; és szép számmal jöttek hajósi családok is. Egyre-másra kezdték felfedezni a különböző lehetőségeket. A színpadról Szívos Ildikó, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató koordinációs igazgató asszonya, Kolláth Enikő (Enca) autentikus alapkör vezető helyettes és Pálinkás Tímea, gyermekotthonunk munkatársa sodró ritmusban segítette tájékoztatással és változatos ajánlatokkal a közönséget. Ők gondoskodtak a színpad előtt zajló, hihetetlen mennyiségű ajándékokkal jutalmazott játékok, egymást érő vetélkedők lebonyolításáról is. A fergeteges hangulatról egész nap, folyamatosan egy egész zenei stáb gondoskodott. Bárki részt vehetett a pingpong-, foci- és csocsóversenyen. A legkisebbek körében a három ugrálóvár, a nagyobbacskák között inkább a kézműves sátrak nyújtotta lehetőségek bizonyultak a legvonzóbbnak. Itt bárki megtalálhatta a neki leginkább való foglalkozást; hiszen arcfestés, csillámtetoválás, lufidíszítés, bőrdíszműveskedés, kifestő, rajzolás, foltvarrás, gipszfestés mind, mind rendelkezésre állt. Minden korosztály számára érdekesnek és hasznosnak bizonyult a bácsalmási Bácska Baranta csapat színvonalas bemutatója. Szemet gyönyörködtető volt a kalocsai táncosok latin tánc bemutatója, vérpezsdítő zenére irigylésre méltóan mutatták be műsorukat. A Ki mit tud? számos, magát megmutatni hajlandó fiatalnak nyújtott bemutatkozási lehetőséget. Többen profi táncosokat is megszégyenítő tánccal, mások kedves énekkel, verssel, ill. lenyűgöző hangszeres műsorral, hegedűvel álltak ki a színpad köré sereglett nézők elé. Ekkor hihetetlen érzelmi hullámzás részesei válhattunk: egymást váltogatták a megható és vidám pillanatok! Beszédes és elgondolkodtató volt az egyik csapat dalválasztása, üzenete: Soha ne nézd a bőre színét. Felemelő volt látni, hogy egymást előtte nem ismerő fiatalok bekapcsolódtak egymás táncába, ezzel tovább emelve a hangulatot. Az egyik - kissé félszeg fellépőt- pedig micsoda tapsviharral biztatta az egész közönség! És vajon mit tehetett az a fiúcska, aki bár szeretett volna, de önbizalma híján mégsem mert fellépni? Hát olyan tánckart kapott maga mögé, hogy abban a pillanatban minden kétsége elszállt, és igazán nagyszerű táncot mutatott be. Olyan is akadt, aki nem is kívánt versenyezni, csak egy kis örömzenével ill. –tánccal akarta a nézőket megajándékozni. De bizony a sok sport és a játék hevében meg is éheztek az emberek. Udvarias, gyors kiszolgálás mellett csábító illatú sült kolbásszal, sokféle mártással, friss kenyérrel csillapíthatta bárki térítésmentesen az éhségét. Szódával is folyamatosan kínálták a vendégeket. Az aszfaltrajzverseny a nap végét jelezte már. Ezt már csak a "finálé": a díjak, helyezések, szebbnél szebb ajándékok kiosztása követte. Minden kategóriában számos nyertest, helyezést hirdethettünk. Hamarosan egyre többen elköszöntek. Kezükben ajándékkal, szívükben egy újabb élménnyel gazdagodva térhettek haza. Senki nem mehetett haza üres kézzel, ennek igazán örülünk! A közös munka eredményeképpen a teret ismét olyan állapotban hagytuk ott, ahogyan kaptuk: tisztán, rendben. De hogyan is jöhetett létre a II. Haynald-Napok? Kothencz János az ÁGOTA® Alapítvány alapítója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója tavaly indította útjára ezt a rendezvényt. Az ő vezetésével célul tűztük magunk elé, hogy láttatni szeretnénk azt, miszerint a család nélkül felnövő fiatalok is ugyanarra vágynak és ugyanolyan értékesek, mint családban felnövő társaik. Emellett fontosnak érezzük az összetartozás élményét minél gyakrabban és intenzívebben - ilyen szinten is - megélni. (Azt hiszem, talán kezdünk is belejönni) Igen, az összetartozás és összefogás erősít. A főigazgató úr ötlete és alapítványának valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi szolgáltató anyagi és eszközökben is megnyilvánuló támogatása és segítőinek közösségépítő munkája elengedhetetlen volt. Emellett mindenben segített bennünket a polgármester asszony (engedély, színpad, székek, épülethasználat…és sorolhatnám) és a hajósi vállalkozók, magánszemélyek igazán népes csapata, melyek közül csak néhányan járultak hozzá nevük közléséhez. És – idén már mondhatom: természetesen – a Haynald Gyermekotthon minden egyes dolgozója részt vett, segített mind az előkészületekben, mind pedig a megvalósításban. Azonban a II Haynald – Napok nem lehetett volna sikeres, ha nem lett volna a közönség is partner, ilyen módon pedig az összetartozás közös élményének része. Bár folyamatosan volt tennivalónk, arra is gondosan ügyeltünk, hogy lehetőség szerint minél több vendéget szólítsunk meg. A rövidke beszélgetésekből is szinte azonnal, kérdés nélkül kiderült; ki miért is jött, mi motiválta abban, hogy velünk töltse a napot. Megtudtuk: hogy van, ki a tavalyi kellemes tapasztalata alapján látogatott el hozzánk; mások kíváncsiságból; néhányan régi vagy nem is oly régi, a gyermekotthonunkhoz fűződő személyes kapcsolata okán; míg másokat a szíves invitálás, a már messziről hallható jó hangulat vonzott hozzánk. De legyen bárkinek, bármilyen indíttatása is, ez inkább csak érdekes, semmint fontos. A fontos, a lényeg az, hogy ezen a kora őszi napon talán mindenki jól érezte magát, és kellemes élményekkel térhetett haza. Köszönjük! a Haynald Gyermekotthon egyik munkatársa
2013. ÁGOTA Tábor Gyermekeink írták
/uj/pics/cikkek/2405/munkatarsak0_0.jpg
2012. ÁGOTA tábor Munkatársak írták
/uj/pics/cikkek/2405/gyerekek0_0.jpg
2012. ÁGOTA tábor Gyermekeink írták